2016. szeptember 18.

AIKIDO kurzus SZEGED



MÁRTON IMRE sensei

2016 szeptember 24-én (szombaton)

tematikus AIKIDO kurzust tart a SZAKE-nál.




Program:
  • 10:00-11:30 AIKIDO
  • 15:00-16:30 AIKIDO
Edzésdíj: 2000 Ft (egy edzés 1000 Ft)

Helye: Szegedi Tudományegyetem Sportközpont
6725 Szeged Hattyas sor 10. (H épület)

Minden érdeklődőt várunk!

2016. szeptember 15.

Dudás Edit beszámolója a soltvadkerti csapatépítő táborról

Idén is összegyűltünk az alföldi borászat fellegvárában, hogy még jobban összekovácsolódjunk. Ez már a harmadik alkalom, hogy szigorúan aikidó gyakorlása nélkül töltöttünk el két és fél napot együtt, jó társaságban. A létszám általában 10–15 körül mozog, vannak nagy visszatérők, szorgalmas edzéslátogatók, újabb tagok és örökös tervezgetők is. Ami közös, az az aikidó szeretete és az egymás iránti tisztelet. Ez persze, szerencsére, nem zárja ki a froclizást, ugye, Géza bácsi?


A péntek kollégiumi hangulatban telt, előkerültek az otthonról hozott húsok, szalonnák, különböző eredetű pálinkák, sütemények. Javasolnám több nő beszervezését, vagy még jobb, a férfiak szerepének kibővítését, tessék előkapni a habverőt, a nyújtófát, a konyhai mérleget, ha már nagyon profik, csak üssék össze, amit otthon találnak, és hozzanak ők is sütit! Az eddig még nem száradt ránk! A már szokásosnak mondható vicces, picit pajzán feladványokért köszönet Böröczné Dékány Andinak, aki hajlandó magára vállalni az alapanyagok beszerzését, a vetélkedő megszervezését és levezénylését. Persze joggal feltételezhetjük azt is, hogy csak így tudja az oldalvonal mellől könnyesre röhögni magát rajtunk… Már nem emlékszem, a 3 (4?!) csapatból ki hányadik helyen végzett, minden feladatot szépen megoldottunk, csendben, kulturáltan szórakoztunk.


Másnap reggel verőfényes napra ébredtünk, de a kempingszomszédok feje valahogy nagyon gyűröttnek tűnt… Szerintem nem miattunk. ;) A bátrabbak (Andi, Racskó Annácska, Katona Kristóf – miután kialudta a medvét a barlangjából, Czombál Miki, Veres Pista) megmártóztak a vadkerti tó vizében (sztem mi visszük oda az esőt, ha előtte egy hónapig kánikula van, ekkorra akkor is lehűl az idő), a gyávák (bölcsek) (Géza bácsi, Böröcz Pista, Barhács István, Dudás Edit) a partról szurkoltak. Sajnos ekkorra Borbás Tibinek haza kellett mennie, remélem, jól sikerült az osztálytalálkozó! Pihenés, beszélgetés, alvás, pingpong, olimpiai hírek beszerzése voltak a legfőbb napirendi pontok. Vacsorára Veres Pista irányításával fantasztikus paprikás krumplit főztünk. A világmegváltás erre a napra jutott, amire ezzel meglettünk, hanyatt fekve lestük a hulló csillagokat, néhány titkos vágyat is megtudtunk! :D Vasárnap már csak rendrakás, sátorbontás és egy már szokásosnak mondható közös fagyizás várt ránk, aztán irány kinek Szeged, kinek más. Jó így összegyűlni, együtt lenni, két és fél napra kiszakadni a mindennapokból, jól érezni magunkat különböző korú, hátterű emberekkel, a társasággal, amit az aikidó köt össze.

Beszámoló: makói konferencia és edzőtábor 2016.09.09-10



A tanácskozáson érdekes és színvonalas előadásokat hallgathattunk meg:

  • Bodnár Gyula beszélt a magyarországi aikidó kialakulásáról, a kezdeti nehézségekről, az önzetlen segítőkről. Archív felvételeken láthattuk a régi mestereket, 30 évvel fiatalabban;
  • Prof. dr. Tiszlavicz Lászlótól hallhattunk a sportsérülésekről, melyek a küzdősportokban érhetik a sportolót, s melyek nagy részét sokan személyesen is megtapasztalhattuk;
  • Prof. dr. Borhy László magyar hangja, Vass Zoltán tartott egy előadást a „Sportolás és sportfelfogás a görög és római ókorban” címmel, melyből megtudtuk, hogy a csalás és a dopping már az ókorban is létező probléma volt;
  • Pintérné Gazdag Anett felszólalása az aikidó személyiségmódosító hatásáról egy kicsit szárazra sikeredett.;
  • Kővágó Attila tartott egy bemutatóval egybekötött előadást: „Az aikido szerepe a rendészeti kiképzésben, munkában”. Jó volt látni Mihalicska sensei arcát a demonstráció közben. Nem mosolygott...
  •  Prof. Dr. Kalmár Sándor aktív aikidósként a gazdaság és aikidó összefüggéseit taglalta. Vannak. Megtudtuk színvonalas előadásából.
  • Dr. Tájok Péter a jog és önvédelem tárgykörében világosított fel minket az aikidó „éles” használatáról, a felelősségről és a kontrollról;
  • Törő Zoltán az aikidó iskolai oktatásba való integrálásáról, sikereiről számolt be egy lendületes és hosszú prezentáció során.

Molnár János és Márton Imre edzésein pihenhettük ki a konferencia fáradalmait.
Így összességében elmondható, hogy kimerítő, de hatásos hétvégén vagyunk túl.

Sztupovszki Géza

2016. szeptember 12.

Mirko Jovandic aikido kurzus Budapesten


2016. augusztus 23.

Aikido hétvége Makón


Vége a nyári szünetnek

Sziasztok!

Közeleg az iskolakezdés, lassan vége lesz a nyári szünetnek, és mi is elkezdjük az edzéseket.

Ezért szeptember 2-án 19:00-kor várunk mindenkit a hattyasori edzőteremben az évszakindító, bemelegítő, rozsdapattintó edzésre.
Gyertek, hogy a nyári barnaság és kockás has ne tűnjön el!!


Üdv
SZAKE

2016. augusztus 10.

Soltvadkert csapatépítő tábor info 2.0

Sziasztok!

A tábor címe: Soltvadkert Rózsa utca 10.

Pénteken kora délután már várnak bennünket a táborban, a deszki csapat kb 17:00 körül landol, akik Szegedről jönnek keressék egymást vagy engem az utazás összeszervezése céljából, ha eddig ezt nem tettétek volna meg.

És akkor a piszkos anyagiak: Az egyesület a szállásdíj felét állja, ezért szeretnénk fejenként 4000 jó magyar forint hozzájárulást kérni a résztvevőktől.

Üdvözlettel:

Sztupovszki Géza